Elektromos robogó

5/5 - (1 vote)

A városi közlekedés megmentője

A városi közlekedés rémálom. Csúcsidőben jó, ha lámpától lámpáig lehet araszolnia dugóban, de gyakori az is, hogy negyedórákat áll egyhelyben az autó.
Városban hatékony és környezettudatosabb megoldás lehetne, hogy biciklivel közlekedünk, de ezzel csak azt érjük el, hogy még többet lélegzünk be a koszos levegőből.
Tehát szükség van egy bicikliféleségre, amit nem nekünk kell taposva, lihegve hajtani, és ami nem pöfög bűzt maga mögé.

A megoldás: elektromos robogó

A legjobb megoldások egyike, az elektromos robogó, ami akkumulátorról működik, csendes, kicsi, ezért könnyű vele közlekedni.
Nincs zaj, nincs káros anyag kibocsátás.
Elkerülhetjük vele a dugóban ücsörgést, a hatalmas zajterhelést, a szmog le tüdőzését is, valamint az egyre nagyobb parkolási problémákat is.

Hogyan működik az elektromos robogó?

Ugyanolyan önidítóval, „berúgással” indul, mint a hagyományos kétkerekű motorok.
Városi közlekedésre tökéletesen megfelel, mert az akkumulátorokkal minimum 25-35 kilométeres távolságot meg lehet tenni. Aztán míg mi dolgozunk, az akkumulátor feltöltődik és csendesen hazagurulhatunk vele.
Könnyen megbirkózik a dombokkal, lejtőkkel, dugókkal, és parkolni ugyanolyan könnyű vele, mint egy biciklivel.

Az elektromos robogó általános tulajdonságai:

Akkumulátorról megy, otthoni hálózatról tölthető.
Nincs káros anyag kibocsátása.
Csendes.
Könnyű vele közlekedni, probléma nélkül bírja az emelkedőket is.
Könnyű leparkolni.

Közlekedj környezet tudatosan

A tapasztalat azt mutatja, hogy keressük a lehetőségeket, amivel csökkenthetjük a környezeti terhelést. Rengetegen közlekednek biciklivel, ami nagyon zöld megoldás, és egyben sporttevékenység is, de sajnos több olyan mellékhatása van, ami megkeseríti a hétköznapokat. Például az, hogy izzadtan érünk be a munkahelyünkre, miután nyeltük a bűzt az utakon. Biciklivel, emberi meghajtással hosszabb az út, amit nap, mint nap meg kell tennünk. Robogóval fele annyi idő, és nem kell zuhannyal, átöltözéssel kezdeni a munkaidőt.
A városi bűzt, zajt csökkenteni kell. És a változásokat az egyén szintjén kell elkezdeni.

Szerencsére már egyre többen ülnek robogóra, mert kicsi, csendes, könnyű feltölteni, nincs káros anyag kibocsátása. Segít zöldebb, élhetőbb várost, környezetet teremteni, ami jobb életminőséget és követendő példát jelent mindannyiunk számára. A kínálat nagy, válaszd ki a számodra legideálisabb robogót a jaszmotor.hu webáruházból, hiszen elektromos robogó vásárláshoz is szakértő segítséget kapsz!